2012. január 2., hétfő

Hol is tartottunk?

Tudom már!
Ja, és üdvözlet.


Ott tartottunk tegnap (ma?), hogy újévi fogadalmak.


1. Igenis, és akkoris kikötöm a 80-as trolibuszra exemet, amivel belehajtok a Dunába, de én előtte kiugrom a buszból, és mivel áramos, szétb@ssza az áram, én meg forgatok ezzel kapcsolatos filmet, és bezsebelek 10 Oscart!
2. Szigorúan véve dohány általi halálban fogok elhunyni, lehetőleg 66 éves koromban, vagy 2066-ban, de az biztos, hogy Június 6.-án
3. Idén cosplayezni fogok.


Emeljük ki a 3. fogadalmat, ugyanis az most nagyon is esedékes.
Cosplayer terveim vannak!


Cosplayeltem-e már? Igen, még 2009-ben, amikor...mennyi?...13 éves voltam : D
Abban az évben rögtön 3-mat is. De azóta megrendelésre készítettem pár ruhát, szóval annyira nem jöttem ki a gyakorlatból. Valamint van három méter vörös szaténom, amit haladéktalanul fel kéne már használni.


Na de mit?


- Alacsony vagyok, melles, és kissé "erős csontozatú" (ne kerteljünk, husi xd). Tehát crossplay kilőve T_T
- Szörnyen prűd is vagyok. Nem szeretem, ha bögyöm-seggem-mindenem kinn csüng, tehát, valamivel hosszabb öltözék szükségeltetik.
- Nem állnak jól a szemüvegek, tehát nem leszek nagybögyös, szemüveges takarítónő sem.
- Van három méter vörös szaténom. Valami ilyesmi kéne.
- Az rendben van, hogy testileg fejlett vagyok, de az arcom kislányos.


MIHEZ KEZDJEK??


És jött az isteni sugallat. Bőszen nézem a képeket, filózok, mi is legyen velem, amikor találtam egy egyszerűen tökéletes képet. Egyszerűen tökéletes, semmilyen hiba nem csúszott a számításba: Takaró ruha, ugyanakkor mély kivágás, és vörös szaténból van. Versenyre nem alkalmas, de lehet kezdeni vele sok mindent.
De!


Itt jön az egész aduásza. Az rendben, hogy a főszereplő nem éppen bonyolult, de a mellérendelt karakterek ruhái izgalmasak, érdekesek, és kiválóan cosplayelhetők.
Vagyis a megoldás: Craftmanship csoportos Cosplay.
:)


Az egész project neve Ozmafia. Ez nem egy anime, hanem elvileg egy visual novel (vagyis otome game), és még meg sem jelent! Az oldal szerint 2012 februárjára várható a megjelenés, eddig csak 4 paneles mangákat, egy hivatalos oldalt, és hivatalos képeket találtam, amik hozzáteszem, nem túl cosplay-alkalmasak.
Alig van róla adat, és naná hogy az is angolul, illetve japánul!
Az alaptörténet (amit eddig lefordítottam, illetve felfogtam):
Van egy lány, Fuka, aki elveszti az emlékeit, és egy városba kerül, ahol van egy rakat maffia.
A maffia-családok:
- Oz-család: Három tagja ismert: Caramia, Kyrie és Axel
- Grimm-család: Szintúgy három tag: Scarlet, és a testvérpár: Händel és Gretel
- Stivali család: Pashet
- Heidi család: Heidi
- Andersen család: Ande, Ælling, és Melisus
Érdekesek a nevek. A fordító szerint szándékosak, hogy híres meseírók, és azok karakterei szolgálnak névül, de sajnos a 4paneles mangák fordításáig még nem jutottam el.


Továbbiakban van benne bordéjház, annak teljes személyzetével, van benne banditacsoport, és egy csukjás izé, akarom mondani háziorvos.
Eddig ennyit szűrtem le az egészből.


És a remek, hogy már parókát is találtam! Szóval igazán boldog vagyok most ettől.


Most megyek tanulni. Egyszer majd jelentkezem, szerintem holnap. Pá!


Ui: És mivel nem vagyok normális, és túlságosan unatkozom, ha beindul a project, minden egyes alkalommal részletes blogbejegyzés, vagy talán különálló rész lesz a blogon a cosplaynek!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése