Üdvözlet.
Nagyon meglepő (inkább megdöbbentő) következtetésre jutottam a holnappal kapcsolatban: Teljesen oké leszek. Mármint alkohol szempontjából.
Nem mondom azt, hogy nem elítélendő, hogy a velem azonos korúak már piálnak, cigiznek, stb. De álszent nem leszek: Akármilyen szégyenletes, és magamra sem vagyok ezért büszke, de követem a divatot, mint a marhák, és én is szoktam inni-cigizni.
Elvégre, csordában szép az élet.
Tekintve, hogy itthon fogok szilveszterezni, ettől a szokásomtól kissé eltérek. Barátnőimmel pipázás, beszélgetés, nevetés. Ennyit terveztem.
Az a pozitívum benne, hogy már nem vagyok beteg. Tényleg jót tett az a több liter tea, amit magamba öntöttem az utóbbi napokban : D
Nemsokára írok valami zeneCD-t, hogy ne kelljen a laptopot levinni a pincébe (ott szoktam bulit tartani általában). Ja, és holnap tüzijátékot is veszek, hogy kicsit feldobjam a hangulatot : D
JAJAJAJA!
Ma egy érdekes dolgot műveltem. Nem kockultam! Visszarévedtem egy kedves elfoglaltságomhoz: Animéztem xd.
Végignéztem a Hetalia World Series eddig feliratozott részeit, végigolvastam az összes Hetalia Doujinshit amit lefordítottak, megettem az összes yoghurtot itthon. Nálam ezt jelenti otakulni.
Most nincs mit írnom. Ezzel búcsúznék. Előre B.U.É.K!
2011. december 30., péntek
2011. december 28., szerda
Shopping fuckyea
Üdvözlet.
Olyat tettem, amit ritkán szoktam: Shoppingoltam.
Hozzáteszem, hőemelkedéssel, nyűgösen, és -egy bizonyos valakinek hála- holtfáradtan.
De előtte egy gyors sprint a Libribe, levásárolni a karácsonyi ajándékutalványom :3
Az a sok gyönyörű, és illatos könyv *-* (Tudom, hogy úgy beszélek a könyvekről mint a franciakrémesekről általában, de ez van)
Anyám kis híján megőszült ott benn. Fogtam a kosárkám, 4szer körbesétáltam az egész boltot, kiválogattam a számomra érdekes könyveket, és ott helyben kezdtem el őket olvasni.
Az szent, hogy a jövő hónapban megveszem a Family Guy-os, és a bloggercsajos könyvet. Ugyanis a választásom egyikre sem esett.
Hanem a /Daniel Domscheit-Berg: Wikileaks - a leleplezés / című könyvre. Szeretem a blogos könyveket, ez volt a mérvadó. A téma is megnyerő: Felfedni a világ mocskait, hogy az emberek lássák is azt a falat, amit lefejelnek. Igényes, fekete-zöld borító, apró kép. Top Secret felirat, hogy izgisebbnek tűnjön a kompozíció. Érdekes lesz.
Aztán boldogan, fejvesztés terhe mellett a másik ajándék-kártyácskámat is elköltöttem: A C[und]A -ban.
Megvettem a számomra az álmot jelentő kordbársony rövid nacit, hozzáillő, (kapaszkodj) élénkzöld pulcsival. Tőlem nem megszokott módon, ugyanis túlnyomó többségben narancssárga, kék, barna, és pasztell színeket hordok. Magamat is megleptem ezzel az élénkzöld álommal.
Hazaértem, és most itt vagyok. Fáradtan, betegen, unatkozva.

2011. december 27., kedd
Elmaradás
Üdvözlet.
Igazából ünnepeltem, ettem, ünnepeltem, ettem, játszottam az ünnepek alatt. És ocsmányul megfáztam.
25.-én nagyon light-os napnak néztem elébe: Kockulás, alvás, evés, kockulás, evés, evés, alvás.
26.-án jöttek rokonaink. Elmentünk korizni *-* Nagyon jó volt, remekül felújították a pesti pályát: Azonban a tea még mindig sz@r.
Végtére is, a Jézuska elég sok mindent hozott, ahhoz képest, hogy már nem vagyok gyerek: Falióra, sapka, vászonkép, 2 vásárlási utalvány, pénzecske. Ja, és a barátaimtól is sok mindent kaptam.
Azért azt nem mondom, hogy nem költöttem a fél vagyonomat én is ajándékokra :"D Mert sajnos így volt.
Ja, a megfázás. Olyan beteg vagyok, mint az évben még egyszer sem. Az orrom el van dugulva, a hangom elment, folyamatos émelygés, egyéb finomságok. Remélem, szilveszterre kikúrálom magam, ugyanis nagy bulit csapatok itthon barátnőimmel : d
Ja ja ja! Befestettem a hajam. Eredendően ugyanis seszínű barna a hajam, és mocskosul utálom. Voltam fekete, szőke is. Most (vagy fél éve) vörös tetszek lenni. Nyáron lilásvörös, és ősszel értem el a megfelelő színt: ÍR-VÖRÖS. *-*
Csak hát a számításaimat kissé keresztbe húzta egy bizonyos "Vellaton Vulcano Mousse Hair Dye". Vagy valami ilyesmi. A dobozon a csajnak élénk ír-vörös haja van. Be is tudom bizonyítani! Olyan lett a hajam, mintha telibe öntötték volna egy befőtt céklával. -.-
Az a legrosszabb, hogy a hajszínem NEM ILLIK A RUHÁIMHOZ. Akármilyen röhejesen hangzik, ez igenis dilemma. Főleg egy lánynak.
De beletörődtem, és kezd egyre jobban tetszeni. Tegnap készítettem egy 50-es évekbeli style-t, igazán jól sikeredett. Sajnos, képpet nem tudok szolgálni, mert az nincs.
Ölelek mindenkit! Legyetek betegek ti is!

2011. december 24., szombat
Nightmare Before Christmas
Üdvözlet.
24.-e van, de én mégis itt kockulok. A nap eseménydúsan, és gyomorrontásosan záródott :o
A bejgli kegyetlen finom volt, a lúdlábtorta is, a pogácsa is, a tyúkhúsleves is, és had ne soroljam : 3
Gazdájára talált életem egyik legérdekesebb ajándéka. A mostani percekben várom, hogy tetszik-e az illetőnek. Rengeteget bíbelődtem vele, de előtte, hogy nekem is meglegyen az örömöm, egy aranyos kis számsort adtam neki ajándékba. :D
Konkrétabban: Elénekeltem neki a Hallelujah Alexandra Burke-ös feldolgozását. Felhozta, hogy tegnap amikor hallotta, rám gondolt. Én meg rá, hogy miért is ne?...
Jelenleg haldoklom. Annyira fáj a hasam h lassan belebetegszem. Hogy én nem eszem semmit holnap, az is biztos...
Megkaptam álmaim sapkáját *-*. Egyszerűen megveszek érte :3
Most nincs más dolog, amit posztolnék. Kellemes ünnepet mindenkinek!

2011. december 23., péntek
Dolce Gusto
Üdvözlet.
Tudok sütni (meg hazudni is)! Ugyanis olyan sajttortát gyártottam, hogy ami bár finom, esztétikai szempontokból csapnivaló.
Pedig sütni-főzni jó dolog, főleg így karácsony előtt egy nappal. Bár latyakos karácsony várható itt Pest megyében, bennem már van hangulat : )
Az egész napom tehát készülődéssel telt. Kész a halászlé, a töltött káposzta, és a bejgli is : 3. A halászlében nem segédkeztem, mert undorodom tőle, de a többiben természetesen igen : D
A fa készen. Sosem várjuk meg szentestét vele : D
Műhó az ablakon. Szép lett az ablakdísz véleményem szerint. Ennek ellenére az aeroszolnak nem túl erőteljes az illata, szóval nagyon cigizhetnékem van. De úgy nagyonigazán.
Ma a napom fele azonban nem sütögetéssel, hanem kőkemény kockulással telt. Ide vagy oda, Simsestem. Nem is keveset, hogy őszinte legyek.í
Azt szokták mondani, aki mániákus Simsező, imádja irányítani az embereket. Milyen igaz.
Nem is olyan régen, talán másfél órája, nagyon érdekes dolgot találtam a szobámban! Egy füzet. Egy történettel.
Beleolvasgattam, és hogy őszinte legyek, ihletet kaptam : D Az írásom alapján helyeközel 2 éves alkotás lehet, de remek alapnak tartom a folytatásra. Bevallom, egy Fullmetal Alchemist fanfictionról van szó mostan.
Kellemes ünnepet kívánok mindenkinek holnapra, bár igaz, nincs kinek. Mert mint mondtam: Ezt nem olvassa senki.

2011. december 22., csütörtök
És amikor beáll az élet...
Üdvözlet.
A mai napom lehetett volna jobb is. Feltéve, ha nem állna szándékomban saját magamnak tönkretenni.
Isteni : D
Ma voltam anyámmal apámnak ajándékot venni. Én is kaptam 1 kis apróságot: Egy sapkát. Lehet, hogy karácsonyi ajándéknak nem valami gazdag, de minden vágyam egy olyan sapi volt : )
Pest nagyon szépen meg lett művelve. Jók lettek az Árkád díszítései is, tekintve, hogy az ünnepek óta először voltam ott. Nem a kedvenc helyeim közé tartozik.
Ettünk valami kínaiba. Én eddig szerettem az 5Ízű Kacsát, na, most utáltam meg végérvényesen : D
Két nap, és karácsony. Nem vagyok tőle elájulva, hogy őszinte legyek...
A szeretetről szól ugyebár. Érdekes, senki sem úgy viselkedik, mintha ez arról szólna. Nem mondom, hogy én jeles kivétel vagyok, ugyanis nem.
Nekem is az jelentette a legnagyobb fejtörést, hogy mit is vehetnék karácsonyi ajándék gyanánt a szeretteimnek. Nem az, hogy vajon mit süssek, hasonlók.
Azt nem mondom h nem sütök : D
Holnap anyuval megcsináljuk a bejglit. A mákos a kedvencem *-*
Én erdei gyümis sajttortát készítek. Sugar!Shopban szinte csak azt szoktam enni, meg kéne tanulni lassan hogyan kell elkészíteni. Itt a remek alkalom : D
A nap további részében számított a cselekménysorozatom öngyilkosságnak. Ennek van egy kis háttérvonzata is.
Van három remek barátnőm. Együtt jártunk általános suliba, egy padban, együtt lógtunk el bárhonnan, hasonlók. Eredetileg öten voltunk. A kedves 5. személlyel én anno, még nyáron csúnyán összevesztem. Rendeztünk egy kis karácsonyi összejövetelt, hogy beszélgessünk, ilyesmi. Hát, ennek csúfos vége lett. Idő előtt hazajöttem, bunkón otthagyva mindenkit.
Nekem pikpukk tönkreteszi az az egész életkedvem, ha van egy ruha, ami sajnos, kicsi rám (Csak mellbe volt kicsi! Nem mintha ez javítana a helyzeten.)
A nap további részében kockulás várható. És sopánkodás, hogy a tegnap frissen leesett hó mi a francért olvadt már el.

2011. december 21., szerda
The first.
Üdvözlet : )
Igazából nem ez az 1. blogom. De mivel nem is a 2. , kissé rutinos vagyok.
Természetesen azok sem voltak látogatottak, nem számítok másra ezzel kapcs. sem.
Színek. Könyvek. Starbucks-Costa-Heaven: egyszóval KÁVÉ. Zene.
Ékszerek. Történelem. Irodalom. Zongora. TLT. Telihold. Madarak.
Virágok. Csoki. Sims 3 (xd). Porcelánbabák. Waterpipe.
Stadionok. Kisbolt. Barátaim. Zenesuli (2. otthonom).
Blogolás. Éneklés. Hipster. Vintage. Démonok. Képregények.
Firkafal. Pókok *-* . Matricák. Fesztiváljegyek. Idézetek.
Bob Marley. Nemzeti érzület. Converse.
Kb naponta szándékomban áll írni, meglátjuk hogy-mint lesz.
Emellett rendszeresen fogok írni, hogy mi újság a Poemán. Ő is az én gyermekem, gondoltam, kell 2 blog, külön-külön : )
www.poemacrux.blogspot.com

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)