2012. január 16., hétfő

A jóból is megárt a sok

Üdvözlet.


Ez olyan, mintha annyit ettél volna a kedvenc sütidből, hogy rosszul lettél tőle. Valami ilyet érzek most a zenével kapcsolatban.
Ezt tényleg bűn mondani? Szerintem is.
De konkrétan rá nem bírok nézni most a kottáimra. Pedig nagyon-nagyon kéne. Holnap teszem le a szolfézsvizsgáimat. És áhh és fúúj és takarodjatok szemétláda népdalok és nagyon utállak titeket.
Meg tudom csinálni a vizsgát, mert a tudásom azért meg van hozzá. De konkrétan az időm kevés.
Persze, nem olyan nagy dolog végül is, hogy 20 dalt elénekelj, leírj ABC-s illetve, szolmizációs hangokkal. De vészesen kevés az időm. Ma kaptam meg a dallistát.
Úgy döntöttem: LESZAROM.


A mai napom egyébként elviselhető volt. Az elejét leszámítva még ébren is bírtam valahogy maradni. Vicc lesz, hogy egyre többet alszom...
Lassan holtkóros lesz belőlem. Nehezen alszom el, és egyre fáradtabb vagyok. Próbálok mostanában leszokni a kávéról, de nem fog összejönni. Inkább kávézom.
Kéne már nagyon egy füsti is. Hiányzik.


Anyám ma elég érdekes kijelentéssel jött. Azt mondta: Elmehetek bulizni, ha velem jön. Ne röhögtess már basszus.
Bár, ha ez az ára hogy LM.C-n ott legyek májusban, istenúgyse, megteszem.


Na, a zene a szófosásomat is elvette. A viszont látásra.

2012. január 15., vasárnap

Hétvége.

Üdvözlet.


Én eredetileg utálok moziba járni. Nem csak, hogy drága, de még olyan dologra is adom ki a pénzt, amit otthon, a legnagyobb kényelmemben meg tudnék oldani: Popcornt csinálni nem nagy ügy, filmet letölteni sem.
De ez a véleményem tegnap egy szempillantás alatt megváltozott, ugyanis barátaim kedves tábora berángattak a Jack és Jill-re. És mit ne mondjak, felettébb kellemeset csalódtam a filmek világában.


A Jack és Jill-nél jobb film nincs! Imádlak Adam Sandler *-*
Kb. sírva röhögtem az egészen, te jó ég...
Persze voltak momentumok benne, amik nemigen fogták meg a képzeletem, pl. h mindenki zsidó, dehát ez legyen az én bajom. Attól még remekmű.


A felvezetés: A barátaimmal elmentem Arénába mozizni, utána kajálni. A film remek volt, de a mekizés utána...
Pedig nem ettem sokat!
Vivivel vettem felesbe 1 kuponos menüt. Ez állt 2 Bigmac-ből, 2 Sajtburgerből, 2 Nagy sültkrumpliból, és 2 almáspitéből.
Ebből egy negyed Bigmacet, egy negyed sültkrumplit és a rám eső almáspitét tudtam elfogyasztani. Mert nem sok híja volt, hogy visszajöjjön.
Utána sem mehettem haza, pedig már 7 óra volt. Bátyámékhoz kellett elmennem, akik a belvárosban laknak, így szerencsére annyit nem kellett mennem.
Valami Palesztin követségi előadásra voltunk hivatalosak. Reménykedtem, hogy nem kell az a fullcicoma, amire számítottam. Én naiv hülye: Persze hogy kellett.
Én meg 1 csőnadrág-bakancs-póló felszerelésben megjelentem. Nem kicsit néztek meg.
Az előadás ennek ellenére tetszett. Mivel nem tudok a 2. anyanyelvemen (arabul), ezért egy kukk nem sok, annyit nem értettem, de a zene-tánc megtetszett. Bár ezt magamnak is nehezen vallom be.


Mindenesetre a szombat elég mozgalmas volt :D A mai napom kevésbé lesz az.


Csók.


/Lehet, hogy régi, de ne érdekel. Tőle az abszolút kedvenc./

2012. január 12., csütörtök

Akinek nincs esze, annak van ...!

Kibaszott nagy szerencsétlenségsorozat a háta mögött.
Üdvözlet.


Volt már olyan érzésetek, hogy elfelejtettetek valamit. És ha ez az érzés kb. fél óránként rátok tör?
Vagytok annyira szerencsétlenek, hogy naponta elhagyjátok valahol a mobilotokat-pénztárcátokat-lakáskulcsotokat-egyebet?
Na, engem ezzel mind büntet a karmám.
Why?!


Történt ma az az eset, hogy matematika korrepetáláson vagyok. Az anyaghoz természetesen nincs agyam - ez a legkevesebb. Végzek, hazabandukolok, vacsorázom, tanulok, majd bepakolok a motyómba, aztán...
Hol a p*csába van az irattartóm?!
Ez nálam mindennapos, megszokott dolog.
7 éves koromban kaptam elsőnek diák-igazolványt. Hatszor volt azóta.
10 éves korom óta van telefonom, kb 5 volt azóta. Nem vagyok raj. Elhagyom...
14 éves koromban kaptam személyi igazolványt. Azóta nekem ez már a 3.
3 kulcs szükséges az itthoni ajtókhoz. Ebből nekem már 5x3, azaz tizenöt darab kulcsom volt.


Egyszerűnek, és logikusnak hangzik: Engem gyűlölnek a saját tárgyaim. Nem, nem vicces, a bolondját járatják a köcsögök folyton velem.


Jaja, na ugye nagyon pánikba voltam esve. Felkaptam valami göncöt, és visszaszaladtam matektanárhoz, hátha. Semmi. Megyek haza, félve hogy mi lesz, mert anya nagyon lecseszett. Zsebre dugom a kezem, mert fázik. NEM OTT VANNAK AZ IRATAIM.
Olyan rohadt idegbeteg lettem, nem túl szép látvány :"D


Ez csak a vezető hírem volt. A mai napom egy totális káosz.
Töriből feleltem, hát, valami borzalmas volt. Ritkán felelek ennyire szart. 3mas lett az osztályzat.


Elég a kesergésből! Többet nem írnék.


csók.

2012. január 11., szerda

9. uff

Az szép :O 9 nappal vagyok lemaradva blogolás terén. Sajnálom.
Ja, és üdvözlet.


Hogy az igazat megvalljam, nem igazán emlékszem, milyenek voltak a napjaim. Azt tudom, hogy valamivel barátságosabban kezdtem el az utóbbi napokban viselkedni, 1 barátot elvesztettem, de kettő kaptam, és hogy összetörték az önbecsülésem. Ripityára.


Ugyebár, nekem hála x + 1 a Teleki Blanka Gimnázium összlétszáma, ahol is történelem szakon szenvedek, nap nap után. Persze, élvezem meg minden, nagyon közel áll a szívemhez a történelem, mint tantárgy, mégis: Hiányzik valami az életemből. Lustaságomnak hála, pedig szolfézs órákra sem járok be, de ez nem újdonság.
Mégis: Valami megtört napjaim sűrű mindenségében.
Mégis: Azt érzem, hogy ez egy vihar előtti csend.


Apró, észrevétlen változások, könnyed lélegzetvételek, aztán egyre csak sűrűsödnek, és egyre több, több, több lesz, míg végül eltemet, megfolyt, és voltál- nem vagy többé. Így jellemezném az aggodalmam magját.
Attól félek, zsippzsupp, és amiért eddig megküzdöttem, eltűnik.


Azt nem mondom, hogy nem az én hibámból. Mert mondhatni, egy csődtömeg vagyok. Egy teljes csődtömeg.


Ez az egész depresszív hangulat tényleg mával kezdődött. Történetesen, amikor kijelentették, hogy kettes leszek a kedvenc tantárgyamból: Irodalomból.
Ami természetesen az én saram, hisz 2-es témazárókat írtam, és a röpdolgozataimból is csak az egyik hármas, a másik kettes. Szóval jogos.
Kedves tanáromat (nemét, nevét nem publikálom, ugyebár ez senkire sem tartozik) először is megsértettem, hogy egy -úgymond- WC papírt adtam be dolgozatlap gyanánt. Ami egyébként egy spirál füzet lap volt! Szóval, és ennek dacára megkaptam, hogy az én munkám értékelhetetlen, silány, sivár, ilyesmi. És nagyon félek, hogy ezt a verseimre is megkaptam. Ugyanis, a Tisztelt irodalom tanáromnak meg van a Poemacrux linkje.


Mindent egybevetve, a tanár nem is probléma, mert jogos az osztályzatom, és kedvelem is a tanárt. De körülbelül annyi önbecsülésem maradt az írással kapcsolatban, mint egy doboz joghurtnak.
Ami persze már megint az én hibám: Vagy még el sem olvasta, csak a munkámat tekinti konkrétan sz@rnak, vagy ez egy utalásos hátba rúgás, hogy utállak és kivájnám a szemed, te köcsög.


Apropó kivájás. Cicaa *-*
Megkaptam a 2. cicuskámat. Putyin a neve, még kölyök kandúrmacsek, és a szomszéddal, Fannival közös :3
Íme:

















Tündér *----*


Búcsúznék. Túl sokat keseregtem nektek. Holnap friss várható Poemán :3


2012. január 2., hétfő

Hol is tartottunk?

Tudom már!
Ja, és üdvözlet.


Ott tartottunk tegnap (ma?), hogy újévi fogadalmak.


1. Igenis, és akkoris kikötöm a 80-as trolibuszra exemet, amivel belehajtok a Dunába, de én előtte kiugrom a buszból, és mivel áramos, szétb@ssza az áram, én meg forgatok ezzel kapcsolatos filmet, és bezsebelek 10 Oscart!
2. Szigorúan véve dohány általi halálban fogok elhunyni, lehetőleg 66 éves koromban, vagy 2066-ban, de az biztos, hogy Június 6.-án
3. Idén cosplayezni fogok.


Emeljük ki a 3. fogadalmat, ugyanis az most nagyon is esedékes.
Cosplayer terveim vannak!


Cosplayeltem-e már? Igen, még 2009-ben, amikor...mennyi?...13 éves voltam : D
Abban az évben rögtön 3-mat is. De azóta megrendelésre készítettem pár ruhát, szóval annyira nem jöttem ki a gyakorlatból. Valamint van három méter vörös szaténom, amit haladéktalanul fel kéne már használni.


Na de mit?


- Alacsony vagyok, melles, és kissé "erős csontozatú" (ne kerteljünk, husi xd). Tehát crossplay kilőve T_T
- Szörnyen prűd is vagyok. Nem szeretem, ha bögyöm-seggem-mindenem kinn csüng, tehát, valamivel hosszabb öltözék szükségeltetik.
- Nem állnak jól a szemüvegek, tehát nem leszek nagybögyös, szemüveges takarítónő sem.
- Van három méter vörös szaténom. Valami ilyesmi kéne.
- Az rendben van, hogy testileg fejlett vagyok, de az arcom kislányos.


MIHEZ KEZDJEK??


És jött az isteni sugallat. Bőszen nézem a képeket, filózok, mi is legyen velem, amikor találtam egy egyszerűen tökéletes képet. Egyszerűen tökéletes, semmilyen hiba nem csúszott a számításba: Takaró ruha, ugyanakkor mély kivágás, és vörös szaténból van. Versenyre nem alkalmas, de lehet kezdeni vele sok mindent.
De!


Itt jön az egész aduásza. Az rendben, hogy a főszereplő nem éppen bonyolult, de a mellérendelt karakterek ruhái izgalmasak, érdekesek, és kiválóan cosplayelhetők.
Vagyis a megoldás: Craftmanship csoportos Cosplay.
:)


Az egész project neve Ozmafia. Ez nem egy anime, hanem elvileg egy visual novel (vagyis otome game), és még meg sem jelent! Az oldal szerint 2012 februárjára várható a megjelenés, eddig csak 4 paneles mangákat, egy hivatalos oldalt, és hivatalos képeket találtam, amik hozzáteszem, nem túl cosplay-alkalmasak.
Alig van róla adat, és naná hogy az is angolul, illetve japánul!
Az alaptörténet (amit eddig lefordítottam, illetve felfogtam):
Van egy lány, Fuka, aki elveszti az emlékeit, és egy városba kerül, ahol van egy rakat maffia.
A maffia-családok:
- Oz-család: Három tagja ismert: Caramia, Kyrie és Axel
- Grimm-család: Szintúgy három tag: Scarlet, és a testvérpár: Händel és Gretel
- Stivali család: Pashet
- Heidi család: Heidi
- Andersen család: Ande, Ælling, és Melisus
Érdekesek a nevek. A fordító szerint szándékosak, hogy híres meseírók, és azok karakterei szolgálnak névül, de sajnos a 4paneles mangák fordításáig még nem jutottam el.


Továbbiakban van benne bordéjház, annak teljes személyzetével, van benne banditacsoport, és egy csukjás izé, akarom mondani háziorvos.
Eddig ennyit szűrtem le az egészből.


És a remek, hogy már parókát is találtam! Szóval igazán boldog vagyok most ettől.


Most megyek tanulni. Egyszer majd jelentkezem, szerintem holnap. Pá!


Ui: És mivel nem vagyok normális, és túlságosan unatkozom, ha beindul a project, minden egyes alkalommal részletes blogbejegyzés, vagy talán különálló rész lesz a blogon a cosplaynek!





2012. január 1., vasárnap

BUÉK!

Üdvözlet.


Boldog újévet mindenkinek : D Hullafáradt vagyok.
Bár nincs okom panaszra: Este hétkor keltem fel. Szerencsétlen én azt hittem, hogy átaludtam egy napot, és ma másnap van : D (bár mindjárt hétfő van). Igen, van egy logikám.
De a jelent hánytorgassuk. Beszéljünk a múltról.
Szilveszteri buli a javából *-*
Egyszerű csajos buli, de ennél kívánni se mernék jobbat. Vizipipa, ZSIRÁF, shuffle, Sexy and I know it f@szrázás, barbie, társadalmi célú hirdetés, újévi fogadalmak, konfetti, vonat, tüzijáték, beszélgetés, stb.


Én imádtam : D


Volt természetesen rossz ebben is, hisz minden jóban van rossz is. Történetesen, a szomszéd kanbuli kicsit elvette a kedvem úgy összességében az élettől, de túléltem.


Többet nem írok, megyek aludni. Holnap írok érdekesebb dolgokról is.


: )